Öregszem, tehát vagyok – lehetőleg botox nélkül

2018-12-07

Szerző: Spuriga Dóra

Az öregedés egy teljesen normális folyamat, az élet velejárója. Ezt tudjuk, viszont amikor gyerekünk születik, akkor leginkább csak rajta/rajtuk látjuk, hogy mennyi év telt már el, de mi lélekben még mindig annyinak érezzük magunkat, mint amikor a gyerek megfogant. Legalább is velem ez így van, lélekben 28 vagyok, a barátaim és a velem egykorú ismerőseim szerint 30-nak nézek ki. Nagyon ezidáig nem is törődtem a bőrömmel, hiszen mindig mindenki dicsér, hogy milyen szerencsés vagyok, viszont amikor egy szép nyári napon bekanyarodtam egy benzinkúthoz tankolni, és fizetésnél megkérdezte a 20-25 éves lány, hogy TETSZIK MÉG KÉRNI VALAMIT? – akkor földbe gyökerezett a lábam, és rájöttem, hogy baszki én is öregszem. Ez más volt, mint amikor Anyukának szólítanak a tanárok vagy az óvónők, ez más volt, mint amikor udvariasságból a férfiak „kezit csókolommal” köszönnek. Ez ütött!

39 éves vagyok, és el kell kezdenem a bőrömmel foglalkozni! Nemcsak heti egy-két alkalommal kell magamat bekenegetni valami hidratáló krémmel, ez már kevés.

Utána néztem már mindenféle eljárásnak, kezelésnek, konzultáltam bőrgyógyásszal.

A botox nálam szóba sem jöhet, mert olyan elrettentő példákat látok az utcákon menni, hogy megijedek tőlük. Egyes nők nem érzik és nem látják, hogy mit művelnek magukkal, és alapjában azt sem értem, ha valaki 50 éves, akkor miért szeretne 25-nek kinézni?! Főleg, hogy ráadásul a végeredmény egy olyan elborzasztó kinézet lesz, hogy az összes férfi menekülőre veszi. Bár igaz, ami igaz, ránc sehol nem látható az arcon, de mimika sem. Persze, biztos ebben is van, aki megtalálja az egyensúlyt, de nagyon könnyű elszállni (az anyagiakról ne is beszéljünk).

Még számtalan kezelés van: Még számtalan kezelés van: mikrotűs, rádiófrekvenciás, sajátvértől való megfiatalítás, kollagénindukciós terápia, hialuronsavas feltöltés, felszívódó szálas arcformázás stb… - mindenre van már lehetőség, mindenki a saját igényéhez, és pénztárcájához mérten választhat.

Egyelőre én az öregedés ELFOGADÁSÁVAL kezdem a folyamatot, és végre nem csak gyantáztatás miatt, hanem arckezelésből kifolyólag is ellátogatok a kozmetikusomhoz, és napi szinten tisztítom és kenem az arcom otthon.

Nagyon fontos a fényvédő, mivel én is az évek alatt látom az arcomon a különböző foltokat, amiket a nap okozott, idáig persze ez sem érdekelt, de már erre is nagyon odafigyelek, csakúgy, mint a gyerekeim bőrére, és ugye nap nemcsak nyáron van! Síelés alatt is könnyen leéghet az ember!

Beépítettem ugyanúgy az életembe, mint a minden napos a sportolást, persze nagyon fontos mind ezek mellett a helyes táplálkozás és a folyadékbevitel is!

Te mit használsz a bőrödre?



Címkék: kozmetika öregedés


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás