Kis autó nagy extrákkal – az új Ford Fiestát teszteltük

2017-10-16

Melyik autó az, amelyik megfelel egy városi anyuka minden kényelmi szempontjának, elég kicsi ahhoz, hogy könnyen lehessen vele parkolóhelyet találni, de elég nagy, hogy komfortosan elférjenek hátul a gyerekülések, és a csomagtartóban a hétvégi bevásárlás?

Sportkártya
hirdetés

Az új Ford Fiesta válasz lehet a kérdésre, főleg, hogy kívülről is elég mutatós, ami a külsejükre igényes nők nem elhanyagolható kritériuma, és legnagyobb megelégedésünkre belső tulajdonságaiban is színvonalas, „okosautó” kategóriába sorolható.





Mi, nők könnyebben átengedjük az irányítást, ha technikai dolgokról van szó, beleértve az autókat is. Nagyanyáink titkon már évtizedekkel korábban is arról álmodoztak, hogy az autójuk beparkol helyettük, felismeri a KRESZ táblákat, betartja a sebességhatárokat, vagy éppen jelez, ha a holtterébe kerül egy másik autó. Nem is beszélve a fűthető ülésekről és kormányról. Ezek ma már elérhető extrák, és nagyon szerethetőek, hiszen a vezetés technikai részének megkönnyítésével több figyelmünk jut a forgalmi helyzetekre, valamint az utastérben zajló eseményekre.

 

Kisgyerekes anyaként a vezetés már nem csak arról szól, hogy „mikor rakjam 4-esbe?” (az automata váltó meg is szünteti ezt a dilemmát), vagy hogy „melyik sarkon is kell befordulni?” (a GPS úgyis időben figyelmeztet), hanem a gyerekeink utazókedvét is fenn kell tartanunk. A folyamatos koncentrációból könnyen ki tud zökkenteni egy útközben megállás nélkül ordító csecsemő, egy hisztiző, gyerekülése fogságából szabadulni próbáló kétéves, vagy a hátsó ülésen zajló testvérháborúk. Ezeket a gondokat az autó nem tudja levenni a vállunkról, de minél több más dolgot igen, annál zavartalanabbul tehetjük meg a mindennapos óvodai - iskolai köröket, vagy a hosszabb hétvégi kiruccanásokat.



Amikor először beültem az új Fiestába, az első gondolatom ez volt, hogy mennyire jó, mikor a kocsi már nem csak egy eszköz, hanem partner is a vezetésben, és a sok-sok extrát, amit korábban kicsit feleslegesnek is gondoltam, milyen könnyen meg lehet szokni, és meg lehet szeretni az általuk biztosított kényelmet.

Dobó Katával, a Ford nagykövetével

Azért persze nekünk, nőknek se csak a komfortérzet számít, amikor autóval utazunk. Az új Fiesta ezen felül is tartogat meglepetéseket: erős, jól gyorsuló kocsi, az ember alig várja, hogy a városi dugóból kiszabadulva, lakott területen kívül is megjárassa.

A beépített titkos fegyver pedig a hangrendszer, amivel a hátsó ülésen randalírozó gyerekeket is le lehet nyűgözni. Ha mégsem sikerül a hisztiző, vagy civakodó gyerekek zsivaját megszüntetni, akkor pedig csak feltekerni a hangerőt, és élvezni a kocsi minden szegletéből áradó zenét.



A Fiestát kicsit elhamarkodottan női autónak címkéztem, de valójában ez egy olyan kocsi, amit a férjek se éreznek cikinek kölcsönkérni az asszonytól, mikor az ő autójuk épp felmondja a szolgálatot.

Az én férjem így véleményezte a Fiestát:

Amint kinyitottam az autót, megcsapott az a tipikus finom, új autó illat. Ezt pedig csak tetézte, amikor beültem és megfogtam a puha tapintású bőr kormányt (feleségem örömére még fűthető is). Az üléseknek kellően jó oldaltartásuk volt és komfortosak. A menetzaj, na az, ami nem volt, legalábbis a család nélküli totális csendben a suttogást is hallani lehetett volna - ha be nem kapcsolom a zenét, ami a másik nagy döbbenet volt. Ilyen minőségben a gyári hangaszórókból szólni zenét még nem hallottam. Azt hiszem, hogy ez nem csak a férfiszíveket dobogtatja meg. Az utazást olyan élménnyé tudja varázsolni, hogy az ember nem szívesen száll ki az autóból egy hosszabb út után sem.



Este nem bírtam ki, és miután a család kezdett nyugovóra térni, kisurrantam a kocsihoz megnézni az esti kivilágítást: nagyon hangulatos volt, mint egy űrhajó.



Összesítve az autó egy nagyon kifinomult, igényesen összeállított technikai vívmányok sokasága. Élmény volt a két nap vele, amíg teszteltük, szívesen használtuk volna a mindennapokban tovább.



Címkék: teszt autó ford fiesta


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás