Így sportolok én a gyerekek és a munka mellett

2017-11-09

Szerző: Baráth Krisztina

33 éves vagyok, 2 gyermek édesanyja, feleség, amatőr futó, dolgozó nő.

Sportkártya
hirdetés

Ezzel az egy mondattal sokat elárultam magamról. Mindegyik szerepkörben otthon vagyok, egyik a másik nélkül nem is létezhetne az én világomban. Gyerekvállalás után szerintem a nők többségében bekattan valami az otthonlét során: forradalmi ötletek születnek, új lehetőségek villannak fel, vakmerőbbek vagyunk vagy épp az ellenkezője: depresszív állapot lép fel, és kilátástalanná válik az élethelyzetünk.  Szerencsére velem az előbbi történt. Nem kell nagy dologra gondolni, nem vagyok az a világmegváltó típus. Azt az érzést azonban sosem felejtem el, amikor már hetek óta motoszkált valami a fejemben, ami megvalósításra várt. Várt arra, hogy egyszer csak kitörök a komfortos életemből és elkezdek valami újat, amit még sosem csináltam. Soha, pláne nem rendszeresen. Emlékszem, ültem otthon az íróasztalomnál, akkor a 1,5 éves kisfiam körülöttem játszott, és éreztem, hogy most ki kell mennem futni. Felálltam, kerestem egy rövidnadrágot és egy pólót, és elindultam az utamon. Nem volt nehéz, de könnyű sem. Akkor, ott az első futásomon, megértettem miért kell ezt tennem.



Nem akartam formálni az alakomat. Nem akartam menő lenni. Nem akartam senkinek semmit bizonyítani. Csakis az járt a fejemben, hogy a kisfiam miatt futok. Az ő jövőjéért, azért, hogy a sport a mindennapjaink részévé váljon. Lássa, mozog és sportol az anyja, mert ez vidámság, boldogság, játék, élmény és egy teljesen természetes dolog.

A mozgás legyen rutin az életünkben. Példát szerettem volna ezzel mutatni és motiválni. A futás által, pláne hosszú távon, nagyon le tud csupaszodni az ember és minden olyan egyszerűvé válik.  Lepereg az álarc, mélyen magunkba tudunk nézni. Problémára megoldás születik. Egy edzésen vagy egy versenyen sokszor nagyon meg kell küzdeni magunkkal. De ha elég kitartóak vagyunk és odaadóan csináljuk, megtérül a befektetett munka, helyet kap a sok edzés. Ezt szeretném megmutatni és megtanítani a gyerekeinknek.

2013. augusztus elején volt ez a bizonyos első futásom. Mindössze 4 km. Pár hét múlva már ment a hosszabb táv is,10 km. Fél év múlva a félmaraton, rá egy évre az első maraton. Kezdőhöz képest, különösebb sportmúlt nélkül egész gyorsan fejlődtem, szép fokozatosan lépkedtem előre. Nagyon élveztem az edzéseket, amelyeket magam találtam ki, mikor mennyi távot kell futnom. Rengeteg versenyre jártam és sok éremmel gazdagodtam, ami szintén inspirálta kisfiamat. Egyre nagyobb távokat vállaltam be. Évente 2200-2600 km-t futottam össze.

Teljesen magával ragadott a terepfutás, ami nem is állt olyan messze tőlem: földrajz szakon végeztem és a főiskolán a túrázás, a terepgyakorlatok része volt a mindennapjainknak. A terepfutás által visszajöttek az emlékek, a természet szeretete, az erdő békessége, a nyugalom, ami annyira hiányzott az életemből. Futottam a Bükkben, a Mátrában, a Pilisben, a Naszályon, a Vértesben. Hajtottam magamból a kilométereket, terepre még inkább kell az edzettség. Sikerült eddig kétszer teljesíteni a Mátrabérc teljesítménytúrát futva (55 km-es táv a Mátra gerincén, 2734 m-es szintemelkedéssel) és a sok kisebb terepverseny mellett a Salomon Ultra Trail Hungary 55 km-es távján (1800 m-es szintemelkedésű terepfutó verseny a Pilisben) is sikeresen szép idővel értem célba. Hogy mi a jó a terepfutásban még? A terepfutás egy óriási játszótér, ahol a felnőttek kiélhetik kisded játékaikat, mert lehet, sőt kell pocsolyába lépni, dagonyázni és senkit sem érdekel, hogy koszos és mocskos vagy, nem fog érte senki leszidni. A gyerekeket sem kéne!



Hogyan tudtam mindezt megoldani gyerek mellett? Kisfiam mikor 2 éves lett, beszoktattam a bölcsibe és mielőtt visszamentem volna dolgozni, ki kellett vennem a maradék szabadságomat. Csak pár hét volt, de ez idő alatt szinte minden nap szakítottam időt a futásra. Aztán elkezdtem dolgozni és szerencsére a futás is megmaradt és szorosan beékelődött az életembe. Meg kellett oldanom, hogy a saját kis hobbimat akkor űzzem, ha nem a szeretteimmel vagyok.
Szerencsésnek mondhatom magam, hiszen a munkahelyem alig 3,5 km-re van az otthonunktól. Így egy nagyobb kitérővel egy munkanapomon akár 11-14 km-t is futhattam. Az időjárás sem befolyásolta az aznapi edzést. Úgy érzem, minden kibírható, csak felfogás kérdése. Megerősödtem mind külsőleg mind belsőleg. Aztán az estékből is el tudok csípni egy-egy órát, miután lefekszik a család. Igaz nem könnyű ilyenkor kilépni az ajtón, főleg télen a hidegbe. De megyek és futok, mert ha már elindultam, már csak azzal foglalkozom, hogy jól csináljam és élvezzem.

A hétvégéken pedig a délutáni alvásidőben megyek el 1-2 órára vagy nagyszülői segítséggel tudok edzeni. Mindent meg lehet oldani, csak akarni kell.

Pont egy éve annak, hogy megtudtam ismét kisbabánk lesz. Orvosi javaslatra a futást hanyagoltam, de mivel úgy éreztem, eléggé terhelhető vagyok fizikailag, így más tevékenységeket találtam ki. Elkezdtem gyorsan gyalogolni. Tulajdonképpen ugyanazt csináltam, mintha futottam volna, csak kicsit lassabban. Megtanultam szakszerűen úszni és a bicajt is csak szülés előtt egy hónappal tettem le. Mivel nagyon hiányzott az a fizikai terhelés, amit korábban a futás okozott, így a gyaloglás, úszás és biciklizés kombinációja tökéletesen működött nálam. Szülés után 4 héttel már tűkön ültem és mint egy bomba, úgy robbantam ki a kerti kapun, hogy véget vessek a futásmentes időszaknak. Hihetetlen, milyen jó érzés volt, milyen jól ment. Pedig azt hittem, csak lassan tudok visszatérni arra a szintre, ahol abbahagytam. A futásban az a jó, hogy mindig találni új célt, ami hajtja az embert. A szoptatás miatt most csak 10-15 km-es edzéseket végzek, így rövidebb távokon próbálom javítani a sebességemet.

Most már vannak egyéni céljaim is a futással, alig várom, hogy ismét belevethessem magam a hosszabb távokba, feszegessem a határaimat.

Kisfiam most 5,5 éves. Nagyon szereti az úszó edzéseket. Szeret focizni, futni, gyakran kirándulunk, túrázunk. Mozgékony és jó fizikumú. Akaratos és küzdő típus. Folyamatosan hat rá a futó tevékenységem.
Megérte? Nekem igen! Most a kislányomon a sor, hogy neki is megmutassak egy választható utat.



Címkék: anya futás sikersztori


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás