Így lettem Jégvarázs-ellenesből igazi rajongó

Egy mese fantasztikus ereje

2017-06-05

Szerző: Kőváry Anett

Még mielőtt megszületett volna a lányom, eltökéltem, hogy nálunk aztán nem lesz lesz rajzfilm-őrület, nem fogunk hozzájárulni semmilyen cég merchandising bevételének növekedéséhez. A Mancs őrjáratig nagyjából meg is úsztuk a dolgot, mikor a lányom nagyra becsülve szorongatta Skye-t és a helikopterét, én mosolygva néztem a tetőtől-talpig Jégvarázsba öltözött nagyobbakat, és egyszerűen nem értettem, mi ez az őrület. Nem is igazán érdekelt, sőt, csak azért is ellenálltam a Jégvarázs-kísértésnek és nem engedtem be az életünkbe ezt a sztorit. Egészen néhány nappal ezelőttig.

Sportkártya
hirdetés

Pár hónapja, egy végtelenül hosszú téli estén már megpróbálkoztunk Elza és Anna történetével, főleg, hogy karácsonykor volt néhány jégvarázsos cucc a fa alatt. Akkor viszont még a tök ártatlan részleteket is ijesztőnek találta a mesében, úgyhogy - bár már nagyon kíváncsi voltam - stílusosan jegeltük a dolgot, és nem is erőltettem. 

Az elmúlt hetekben aztán valahogyan az életünk része lett a legendás mese. Előbb csak egy minősíthetetlenül giccses váltócipő, majd egy hasonlóan visszafogott hátizsák formájában. Addigra ugyanis a "nem nézünk tévét evés közben" elvemhez hasonlóan gyorsan hamvába hullt a "nem adok a gyerekemre nagy figurás ruhadarabokat" elhatározás is. Mert mit csináljak, ugye, ha neki tetszik, nem erőltethetem rá a saját ízlésemet. Így lett életünk és a gardróbunk része a szinte életnagyságú Mancs őrjárat figurákat mintázó pulcsik és pólók mellett mostanra minden, ami Jégvarázs. Jégvarázsos bugyik, jégvarázsos zoknik, pólók, atléták és ruhácskák. Úgy, hogy számomra a mese még mindig sötét folt volt. Egészen most szombatig. 

Igazi anya-lánya reggelt csaptunk: ő kakaót kortyolt, én kávét szürcsöltem és bekuckóztunk, hogy megnézzük a Jégvarázst. Annyira jól sikerült a program, annyira magával ragadott az egész hangulata engem is, hogy a hosszú hétvégén  naponta kétszer kapcsoltuk be a tévét, hogy újra és újra végigizguljuk Anna és Elza történetét. Volt Jégvarázs reggel is és este is, a dallamtapadás pedig garantált, napok óta más sincs a fejemben, csak az, hogy legyen hóóó, legyen hóóóóó... Ja de, van más is, például, hogy "csak egy icipici hó kell..." És vágyom rá, hogy újra és újra megnézzem. Nemcsak azért, mert cuki, mert vicces, mert tanulságos, hanem mert rengeteget tanulhat belőle az alig négyéves tündérem. Igaz, van némi lelkiismeret-furdalásom, amiért lassan-lassan lerombolom a gyerekemnek a világ jóságába és ártatlanságába vetett hitét. A mesén keresztül ugyanis megtanulja, hogy vannak, akik nem tudják, nem merik, nem akarják kimutatni az érzelmeiket; hogy vannak, akik egészen mást mutatnak, mint amit valójában éreznek és akarnak, csak azért, hogy abból érdekük származzon; és sajnos azt is, hogy van, hogy akit szeretünk, az látni se akar minket. Fogalmam sincs, mennyit fog fel a látottatkból, a jelek szerint nem túl sokat, vagy csak nagyon lassan, hiszen gyakorlatilag 10-12 óránként Jégvarázs megy a tévénkben. A dalokat is megtanulja: ott tartunk egyelőre, hogy már kiválóan elismétli az utolsó szótagokat. 

Én pedig odavagyok a sztoriért. Ahogy Saci barátnőm felhívta rá a figyelmemet, az a legmenőbb a Jégvarázsban, hogy bár már nem idei mese, mégis az egész sztori annyira 2017. És ami a legjobban tetszik benne, hogy végül mégsem egy pasi kell a megoldáshoz. Aztán persze Anna és Kristoff egymásra találása még a leghitehagyottabb egyedülállónak is reményt adhat arra, hogy van valahol egy mogorva jeges ember, aki minden lököttségünkkel együtt szeret minket. Olyan viccesnek, kelekótyának, cserfesnek, eltökéltnek és olykor idegesítőnek, amilyenek őszintén vagyunk, és amilyennek egyre ritkábban merjük megmutatni magunkat. A seggfej Hansot leszámítva az egész mesében nem játszmázik senki, Elza is szerethető a maga kis ostobaságával, ami szerint szeretni veszélyes. Habár, ha jobban belegondolok, felnőttkori játszmáink nagy része pont ebből az ostobaságból fakad: elérhetetlennek, fagyosnak próbáljuk mutatni, tettetni magunkat csak azért, hogy nehogy az érzéseinket felvállalva megsérüljünk. Csak hát ennek a vége ugye nagy eséllyel az lehet, hogy ránk omlik a jégpalotánk. 

A Jégvarázs titka, hogy bevallva vagy tagadva, de mindannyiunkban van egy kicsi Anna, egy kicsi Elza, egy kicsi Kristoff és egy kics Hans is. Miközben mindannyian szeretnénk olyan gondtalanak és könnyen összerakhatók lenni, saját hófelhő alatt flangálni, mint Olaf. 

És mert mindannyian szeretnénk néha egy kis (Jég)varázst az életünkbe.



Címkék: tipp mese jégvarázs rajzfilm


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás