Hahó baba!

László M. Miksa - Amikor a férfiból apa lesz

2016-10-13

Szerző: László M. Miksa

 

László M. Miksa hangját mindennap hallhatod a rádióban úgynevezett "állomáshang"-ként, vagy a Ladánybene 27 frontembereként jól ismert dallamokat énekelve. Azt viszont valószínűleg még soha nem hallottad tőle, hogyan gondolkodik élete szerelméről, vagy, hogy hogyan élte meg a gyermek utáni vágyat. Most elolvashatod. Férfiszemmel rovatunk következő sztárszerzője: László M. Miksa. 

 

Sportkártya
hirdetés

Hahóóó, hahóóó!!

              ...az az részlet egy szerencsés férfi emlékirataiból.

 

-Hahóóóó! Hahóóóó!!!...csendül az édes hang és az előszoba megtelik vidám napsugárral, mikor belép. Lénye egy pillantás alatt fittyet hány a téli zordonságra. Hazatért! Hangosan szuszog a hegyi úttól és a böhömnyi pakkoktól, melyek mélyen barázdálják parányi kezeit. A pakkok amik kiapadhatatlan forrásai a tápláló ízek kalandtúrájának nap mint nap! Főz és alkot, s teszi mind ezt olyan átszellemültséggel, mintha mindennap születésnapom lenne ,és figyeli az arcomat hogy ízlik-e. 

Istenien főz! 

Rájöttem az ízekkel üzen...üzeni a véges létünk igazi lényegét, földi küldetésünk legalapvetőbb építőkockáját, a szeretetet, a gondoskodni vágyást, azt hogy táplálni akarja testem s lelkem, fenntart, ápol és - mivel áldoz idejéből nem keveset -, szerintem úgy is érzi, hogy szent küldetést teljesít! Imádom ezért!

Imádom ezért is!

Amikor este 7 körül hazaér, túl van már egy reggel 5-kor csipogó órán, a kis edzésén, a kétszer sokkilométeres úton a munkahelye és az otthonunk között, egy 9 órás munkán, természetesen iciri-piciri, pöti, molnyi bérért. Mind ezek ellenére Ő jókedvvel hasít a téli szürkeségbe: Hahóóó hahóóó!! 

Az én kedveském...

Nem értettem hogy csinálja...

"Honnan jön az erő ami a pályán végig visz?"...teszi fel a kérdést a Tűzszekerek alkotója. A film a harmincas évek Angliájának legendásnak ábrázolt sporttörténetén keresztül ás le az emberi motiváció gyökeréig...

Ez a történet, és a kérdés, hogy honnan jön az erő, mindig eszembe jut amikor a lelkes hahóóók tudója a nap végén fáradtan nyújtózik medveölemben és sorolja a nap eseményeit végestelenül...

A nagy kérdés.

Akkortájt fiú életem férfi szakaszában, megtalálva tündér kedvesemet nem tudtam eldönteni a megannyi elfoglaltságának tudatában hogyan hozakodjak elő egy kisember vállalásának gondolatával...

Próbáltam apropót, aztán eseményt találni, egy jó helyszínt, egy csodás alkalmat amikor felvethetném a kis pötty lehetőségét de csak teltek a hetek, a hónapok és nem beszéltünk róla...szinte szemérmesen hallgattunk erről, hogy a téma esetleges negatív gondolathozománya még véletlenül se árnyékolja be édeni kapcsolódásunkat. Másoktól már szenvedtünk eleget...legalább egymástól ne!

Sokat dolgoztam...utazó ügynökként bejártam az országot megannyi életet megismerve figyeltem a családok gondjait...apák rögös útjait a megélhetésért, anyák elcsigázottságát dús terheik alatt, nagyszülők reszkető kezű lelkes segítségét, gyermekek nehézkes beilleszkedését ebbe az eliparosodott, anyagias világba...láttam hogy szülőként elképzelhetetlen kis pénzből élve oldják meg mindennapjaikat, mégis boldognak tűntek! 

De mi a titok? 

Mit nem láttat az eddigi botor legény sorsom? 

Hogy döntsek így felelősséggel? 

Mit hoz a bizonytalan jövő? Kérdések és kérdések...

Ha magamat alakítom az életben, akkor ki az az ember, aki vagyok egy utód gondozásának felelősségével?

Boldoggá tudom tenni mindkettőjüket, vagy egy babával a mindent érintő teljes csőd felé viszem a dolgok alakulását köztünk? 

...egyáltalán apaság?!?!

Miiii vaaan?!?!?

Forgolódtam éjjel, hulla voltam nappal. A sok megválaszolatlan kérdéstől már zsongott a fejem. Tündérem látta rajtam, hogy az, amin a fejemet töröm, az nem egy aféle bagatell, nem egy munkahelyi gondocska vagy egy könnyű megfázás, amitől a férfi úgy néz ki, mint egy gondterhelt ausztralopitekusz...de Ő csak várt és nem kérdezett semmit csak vidáman hahóóózott.

Már-már érezhető volt a szakadék köztünk, de képtelenek voltunk feladni mindazt az édent, amit egymásnak teremtettünk...ezért én is csak vártam...

 

Aztán jött ez a borongós téli nap és már nagyon elegem lett abból hogy a világ összes dolgát megbeszélhetem vele, csak pont erre nem találunk szavakat...a gyermekvállalásra.

Hahóóó...hahóóó!

Gondoltam most vagy soha! 

Miközben a dolgozószoba rejtekéből köszöntem ki, lopva próbáltam összeeszkábálni a délután megvett, neki szánt ajándék csomagolását. Izgultam...nem is kicsit...ez a hülye masni...na mindjárt megvan...

Ő eközben lent a konyhában a pakkokat műgonddal szortírozta ki, és máris hallatszottak a főzés tipikus hangjai, az edénydallamok, a játékos vízcsörgés, a frissen csicsergő sistergés...

A sors közbeszól...

Egyszer csak tompa puffanás és a csilingelő hang átváltva rémülten kiáltott: 

-Maci segíts, rosszul vagyok! 

Rohantam a konyhába, karjaimba vettem és faggattam mit érez...arca sápadt és meggyötört volt de érdekes, nem volt szomorú...

Mosolyogott és nem mondott mást csak ennyit: 

-Végre...most már végre tényleg beszélhetünk mindenről amiről csak akarunk!

 

...gyermekünk lesz!

 

Bumm!

 

A föld forgása irányt váltott, a lent már nem is létezett, csak a fent, és csak öleltem és öleltem Őt...

 

...a sok nyomasztó kérdés pedig huss, egy csapásra megszűnt, mintha soha nem is lett volna...csak mi...hárman...Ő, a pici és én az APA...

 

...hahóóó élet...hahóóó BABA!

 



Címkék: család lászló m. miksa apa apaság párkapcsolat szerelem


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás