Futás!! - Versenyfutás az idővel és önmagammal

2017-11-22

Szerző: Balás Boglárka

Mióta megszülettek a lányaim, úgy érzem folyamatosan versenyt futok.  Leginkább az idővel. És rengetegszer meg kell állapítanom, hogy a 24 óra kevés arra, amit el szeretnék intézni, amiről úgy tartom, hogy az én feladatom. Hogy mire is gondolok?

Sportkártya
hirdetés

Nagyon szeretem a rendet, a tisztaságot. Még egy gyerek mellett elég jól meg tudtam oldani, hogy az igényeimnek megfelelő rendet tartsak. Két kislány mellett ez már nem megy. És akkor még nem beszéltem arról, hogy főzzek, hogy magammal foglalkozzam, hogy mozogjak.

Mindegyikből nagyon nehéz volt leadnom. Máig nem sikerült teljes mértékben elfogadni, hogy egyiket sem sikerül úgy megvalósítani, ahogyan én szeretném. És ezt a helyzetet bonyolította, hogy az alakom messze nem olyan, mint volt, és ahogyan jól éreztem magam.

Mielőtt szültem, rendszeresen jártam mozogni. Imádtam a spinninget, a jógát, a body balance órákat. Gimiben kosárlabdáztam, fociztam és bicóztam, illetve ezek mellett a rendszeresen tornáztam otthon. Gyerekek mellett már nem volt erőm és időm. Azonban ennyi kihagyás után nagyon éreztem a mozgás hiányát. Nem az a sportos, laza anyuka lettem, aki szerettem volna lenni. Az elhatározás legalább egy évig ért bennem, hogy elkezdjek mozogni. Mikor itthon voltam a lányokkal, alvásidőben igyekeztem valamit tornázni, de egy idő után takarítás vagy pihenés lett belőle.

Egy éve valami megváltozott. Nem tudom, hogy mi kattant át, de szerencsére megtörtént. Úgy döntöttem, eljárok futni. Igazából sosem értettem, hogy miért jó csak úgy, céltalanul futkározni a világba. Főleg, ha valaki a 400m-es pályán köröz.

Az első alkalommal szinte semmit sem tudtam futni. Hát nem kapok levegőt! Tempós sétával néhány km-ert legyalogoltam. Igyekeztem ezt heti két-három alkalommal megtenni. Egyre elszántabb lettem, kerestem edzéstervet. Sok séta- kis futás, majd a futás időtartamának növelésével lehet ugye jobb eredményt elérni. Emlékszem, milyen érzés volt, mikor sikerült az első km-em egyben lefutni! Lassan érezhető volt a fejlődés, egyre többet tudtam futni, a fogyás is elindult, a munkahelyemen észrevették, hogy változom. Azonban ennek ára van. Én csak este tudok elindulni, mikor a lányok lefeküdtek aludni. Legkorábban 9 órai indulást jelent. Bár ilyen korán még sosem sikerült, általában fél 10- és 10 óra közé tehető az indulásom.

Nagyon jó érzés, mikor az ismerőseim elismerően néznek rám, hogy én még ilyen későn is képes vagyok elindulni? De sajnos máshogy nem megy, ha mozogni akarok, akkor este a pihenés helyett fel kell emelni a fenekem és elindulni. Utána az az érzés, hogy megint legyőztem a lustaságot, az nagyon jó.

Ahogy növekedett a táv, egyre nagyobb céljaim lettek. A nagy álmom egy félmaraton. Ehhez még nagyon sokat kell edzenem és mozognom. De úgy gondoltam, hogy kisebb távon elindulhatnék futóversenyeken. Itt is előfordul, hogy nehéz elfogadnom: a mezőny nagy része megelőz, sokkal gyorsabban fut nálam. De azt a büszkeséget nem cserélném el, amit a célban érzek, hogy igen, megcsináltam! Bármennyire is nehéz volt, legyőztem önmagam. És azt az érzést nem lehet leírni, milyen, mikor egy futóversenyen 12 000 ember rajtol el. Egyszer mindenkinek ki kellene próbálnia.

A futás megszeretése lassan ment, de annál jobban ragaszkodom hozzá. Még akkor is, ha az utóbbi hetekben megint nem voltam. Ez is fel kell tudnom dolgozni, hogy itt sem mindig úgy alakulnak a dolgaim, ahogy elképzeltem.

De ha már elindultam…  Magam vagyok. Az első pár km a gondolatokról szól, mit kell még csinálnom, mi nem volt jó a napban. Aztán eljön a pillanat, amikor már csak magamra figyelek. A légvételre. Ahogy az árnyékom „haja” lobog. A lépésemre. Kitisztul a fejem, és látom a csillagokat, hallom a tücskök ciripelését. Próbálok mindig csak a következő lépésemre figyelni, nem kell messzebb látni. A kis lépésekből jönnek össze a nagy eredmények, távolságok. Ilyenkor jövök rá, hogy semmi sem lehetetlen. Saját magamat kell legyőzni, az állandóan kétkedő belső hangomat. El kell hinnem, hogy meg tudom csinálni. És akkor tényleg meg fogom tudni csinálni.

A futás által sokkal jobban megismertem önmagam. Tudom motiválni magam. Át tudom küzdeni a mélypontokat, van kitartásom. És tudom, semmi sem lehetetlen.

Én, aki sosem szeretem futni, most várom, mikor van rá lehetőségem. Figyelem a futóversenyeket, egyre jobb időket szeretnék elérni, egyre nagyobb távot szeretnék teljesíteni. Sosem hittem, hogy meg tudom szeretni a futást. Jelenleg 7 km egyben lefutásánál tartok, ez a félmaratonhoz vezető út harmada. Van még miért edzenem. De most már be kell valljam, hogy értem, és érzem, hogy miért is jó csak úgy futni…



Címkék: futás sport anyaság sikersztori


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás