Az új kihívás neve: Szénás kör

2018-08-15

Szerző: Baráth Krisztina

Néhány hónapja arra lettem figyelmes, hogy a terepfutós közösségi oldalakat elárasztották a beszámolók, egyéni teljesítések egy bizonyos Szénás körről.  Semmit sem tudtam az egészről, viszont azt az első pillanatban éreztem, hogy ez nekem való kihívás és csak arra vár, hogy felfedezzem.

Sportkártya
hirdetés

Mi is az a Szénás kör?

Egyénileg vagy akár csoportosan is teljesíthető körtúra a Budai- és a Pilis-hegységben, ami végig turista útvonalon halad. Nevét a Nagy Szénás hegyről kapta.

Hogyan teljesíthető?

Akár futva akár gyalogosan is lehet teljesíteni. A honlapon történő regisztráció után bármikor lehet nevezni. Két különböző nehézségű és hosszúságú táv közül lehet választani: 31 és 75 km.
A távok szintidőhöz kötöttek: a 31 km (szint 895 m) futva 5 óra, gyalogosan 9 óra alatt számít érvényes teljesítésnek. A 75 km (szint 2. 175 m) esetében pedig futva 12 óra, gyalogosan 20 óra a limit idő.

Mi kell a sikeres teljesítéshez?

A körúton több ponton QR kód leolvasásával válik érvényessé a teljesítés. Ehhez feltöltött okostelefon, mobilinternet, QR kód leolvasó alkalmazás szükséges. Ne felejtsük el, hogy ez egy önellátó esemény, ami azt jelenti, hogy a teljesítőnek magának kell biztosítania a túra ideje alatt szükséges étel és ital mennyiséget.



Miután elolvastam a beszámolókat és a fontos tudnivalókat, azon gondolkodtam, hogyan tudnám bepasszírozni az időmbe. Nagyon szerettem volna még a nyár folyamán teljesíteni. Beszerezni az élelmet időben, betanulni az útvonalat jó előre, gondoskodni a gyerekeim felügyeletéről. Valahogy úgy képzeltem, hogy egy hajnali, kora reggeli órában indulok neki a kisebb Szénás körnek.

A valóság ehhez képest nagyon is másképp alakult. Egyik napról a másikra kitaláltam, hogy most jött el az én pillanatom. Gyerekek a legjobb helyen, a nagyszülőknél voltak. Előző este neveztem, majd letöltöttem az itinert, amiből még kihámozva a lényeget egy saját kis jegyzetet készítettem. Este ezzel feküdtem le. Próbáltam memorizálni a helyeket, az útvonal jelöléseket és a QR kódok ellenőrzőpontjait. Felszerelésem kissé hiányos volt, így reggelre maradt néhány apró dolog beszerzése. Bőségesen megreggelizem, vittem magammal 1 liter folyadékot (0,5 l izo, 0,5 l víz), szőlőcukrot és 2 db energiaszeletet.
A hajnali indulás helyett pedig sikerült kiválasztanom az egyik legmelegebb időszakot a futásra. 11:00-kor csekkoltam be Solymáron a rajtnál.

A Budai-hegység ezen részén még nem jártam, így teljesen ismeretlenül vágtam bele a kis kalandomba. Sosem vettem részt ilyen „magányos” túrán.  Ahol csak én vagyok. Csak magamra számíthatok. Én irányítok. Én diktálom a tempót. Minden döntés az én kezemben van. Tudtam, hogy képes vagyok végigmenni. A megfelelő önismeret, kíváncsiság az ismeretlen felé, és egy kis magabiztosság mindenképp szükséges.

Nem foglalkoztatott különösebben a 33 °C-os kánikula. A rajt után úgy robogtam, mintha puskából lőttek volna ki. A kis jegyzetemben leírtaknak megfelelően futottam egyenesen az úton. Minél előbb el akartam hagyni a solymári utcákat, hogy végre a „vadonban” legyek. Egyszer csak azon kaptam magam, hogy 25 perc elteltével, 2,5 km megtétele után, sok-sok tévelygéssel, még mindig Solymáron keresgélem a Béke utcát. Pedig egyértelműen le volt írva. Saját bénaságomnak tudom be, hogy nagyon akartam menni, nagyon kerestem a megfelelő irányt. Innentől kezdve sokkal óvatosabban futottam. Minden apró jelzésre figyeltem, ami nagyon lelassított. Új volt ez az érzés. Nem volt még olyan terepversenyem, ahol úgy igazán eltévedtem volna, most pedig meg kellett birkóznom emiatt egy lassabb tempóval. Mindig tanul az ember.

Az első ellenőrzőpontig volt még néhány száz méteres kitérésem a tétovázások és kisebb megállások miatt. Nagyon meleg volt. Folyamatosan ittam, frissítettem magam.
Remeteszőlős után ismét eltévedések sorozata következett. Befutottam olyan utcába, ahova nem kellett volna. Betértem olyan helyre, aminek semmi értelme sem volt. Helyieket is kérdezgettem, de pont kifogtam, mert senki sem tudott segíteni, így magamnak kellett megtalálnom a megfelelő irányt. Sikerült!



Egyszer sem pánikoltam be, nem vagyok az a típus. Egyedül az óra ketyegett bennem egyre hangosabban, hogy szintidőn belül beérjek. Rövid monológokat ismételgettem vagy káromkodtam magamban, ha nem találtam meg azonnal, amit kellett. Az a baj, hogy sokszor elébe megyek a dolgoknak. Két lépéssel előrébb járok, és nem tudom kivárni, míg valami beteljesül. Mindent azonnal szeretnék, és emiatt sokszor ütközök falakba.

A 2. ellenőrzőpontig teljes magányban voltam. Csak az erdő és én. A perzselő napot és a hőséget egyáltalán nem éreztem az erdő hűsében. Mentem előre, tettem a dolgom. Lihegtem az emelkedőkön, kanyarogtam az ösvényeken, törtem magamnak az utat. Keresgéltem a turistajelzéseket, irányt váltottam, ha kellett. Annyira benne voltam a futás adta flow-ban, hogy majdnem elhagytam a 2. ellenőrzőpontot.

Felfutottam a Nagy-Kopasz hegyre a Csergezán Pál kilátóhoz, ami már ismerős volt kisfiam egyik mesekönyvéből. Utána zúgtam lefelé, Nagykovácsiig lejtett a terep. A település szélén egy kék kút volt a megmentőm, frissítettem, amennyit csak tudtam.

Következett egy újabb bizonytalankodás. Azért olyan rossz ez az állapot, mert tisztában vagyok vele, hogy bármikor vissza kell fordulnom és egy másik úton tovább haladni, ami időveszteség. Ezen a szakaszon erősen beborult az ég, és dörgött. Éreztem a vihar előtti hűs szellőt. De mentem tovább eltökélten.

Néztem a GPS-en a Kutya-hegy és a saját tartózkodási helyem közti távolságot. Valahogy nem akart összeérni a két pont. Úgy döntöttem, igénybe veszem a szervező, Perl Gergely segítségét. Készségesen rendelkezésemre állt és részletesen elmondta, hol véthettem el az irányt. Hát persze, a forgókapu! Ott kellett volna átmenni a hegy felé. Még láttam is a kék kereszt jelzést, de elkönyveltem magamban, hogy az csak a szembe jövőknek szól… Nos, ilyeneken lehet elbukni.

Ezek után jött végre a névadó hegy, a Nagy Szénás. Tényleg fújt a csúcson a szél, ahogy leírták. Valóban gyönyörű volt a körpanoráma. Azt sem tudtam, melyik irányba nézzek. Viszont sietnem kellett a 3. ellenőrzőponthoz. Idő szűkében voltam, legalábbis nagyon úgy éreztem.

Kóvályogtam még egy utolsót a Volt Zsíroshegyi turistaház romjánál. Annyira akartam menni, annyira futni akartam, mégis visszatartottak a jelölések. Többször visszafutottam a tisztásra, vajon hol véthettem el? Alaposabban szemügyre véve, végül csak megtaláltam a zöld csíkot. Nagyon elbújt előlem. Még jó, hogy nappal voltam ott, mert elég kísértetiesnek találtam ezt a helyet. Már mag a név is: VOLT Zsíroshegyi turistaház romjai… Láttam a még álló falait, teljesen körbeszőtte magát növényekkel.

A cél felé száguldottam, boldogan. Mert tudtam, hogy megcsináltam. Végig csináltam. Egyes egyedül. Visszaértem oda, ahonnan elindultam.



A Szénás kör rendszere nagyon profin működik. Alig, hogy beolvastam az utolsó kódot a célnál, már jött is a gratuláció emailen és hamarosan Gergő, a főszervező személyében.
Rendkívül emberi gesztus és felemelő érzés, hogy a célban személyesen üdvözöl és köszönt, majd nyakamba akasztja a teljesítésért járó csodaszép érmet, ami a pilisi len növényt ábrázolja. Kaptam még egy kézzel készített hűtőmágnest és egyéb ajándékkuponokat.

A 31 km-es Kis Szénás kör nekem 36 km lett 900 m szinttel. Bruttó idő: 4 óra 47 perc, az útkereséssel pedig több mint 45 percet töltöttem.

Hogy visszamegyek-e? Nem kérdés! Az útvonalat legalább már ismerem, de legközelebb elhívok néhány futóbarátot is!



Címkék: futás szénás kör terepfutás


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás