5 tipp kezdő futóversenyzőknek

Apró fogások a nagy sikerekért

2016-10-01

Szerző: fittanya.hu

A maratoni futók világában közismert az a mondás, hogy eljutni a startvonalig már fél siker. És ebben van is igazság, hiszen aki kibírt egy felkészülést a maratonra, az már tovább eljutott, mint a legtöbben. Mégis, talán érdemes így kiegészíteni: önbizalommal telve eljutni a startvonalig, fél siker. Mert nem csak a munka elvégzése a fontos, hanem az is, hogy hiszel benne, igenis képes vagy rá. Hogy hogyan? Máris mondjuk!

 

Sportkártya
hirdetés

 

1. Legyen terved és segítséged

Nem kell profi futónak lenned, hogy edzőt fogadj. Sőt, a kezdőknek éppen olyan fontos lehet egy tréner segítsége, hiszen ő segít rátalálni a különböző edzésstílusokra, mutatja meg, merre és hogyan tudsz fejlődni. Ez lehet egy futásban már rutinos barátod, egy példakép, vagy valaki, aki hivatásszerűen foglalkozik a dologgal. 

De ha ezt mégis túlzásnak érzed, csatlakozhatsz különböző futócsoportokhoz, akik segítenek a felkészülésben, valamint a megfelelő edzésterv kialakításában is. 

 

2. Végezd el a munkát és jegyezd fel

A futásról tudni kell, hogy a kemény munka adja az alapot a későbbi önbizalomhoz. Minden edzés után, minden áldozat után erősítsd meg magadban, hogy máris mennyi mindent tettél a saját sport teljesítményedért. Amikor a startvonalon állsz, a korábbi izzadságos munka gondolatából meríthetsz erőt.

Még jobb, ha edzésnaplót vezetsz, és mindig felírod, hány kilométert futottál, milyen edzést végeztél, milyen versenyen vettél részt. Jó ezt visszanézni a következő verseny előtt, végiggondolni, hogy miből is építkezhetsz.

 

3. Ellenőrizd, ami ellenőrizhető

Nagyon sok körülmény van egy versenyen, amiket nem befolyásolhatsz, amikre nem lehetsz hatással. Ilyen az időjárás, a versenytársak. Ezekkel felesleges is foglalkozni, persze felkészülni nem árt mondjuk abból, hogy lesz-e eső vagy sem. De mégis érdemesebb véggigondolni, hogy mi mindenért tehetsz te magad!  

Tőled függ például, hogy mit eszel verseny előtt, hogyan melegítesz be, milyen terved van a futásra. Tégy meg mindent azért, hogy a legtöbbet hozd ki a lehetőségeidből! A többi körülményt pedig próbáld elengedni. Sportolóként fontos megtanulnod: nem az a feladatod, hogy megpróbáld megjósolni a verseny menetét, hanem az, hogy kihozd magadból a legtöbbet,a  körülményektől függetlenül.

 

4. Tarts ruhapróbát

Egy verseny különleges szituáció, pláne az első. Ezért előtte egy nappal érdemes "végigpróbálnod" az egészet. Akár beöltözhetsz teljesen a másnapi verseny-szerelésedbe, így szokod az állapotot. Persze másnap akkor is idegesebb leszel, de ez normális. Próbáld az előnyödre fordítani ezt az izgalmat, hiszen ez csak azt bizonyítja, hogy valami olyanról van szó, ami valóban fontos neked.

Már ekkor figyelj arra, hogy mit eszel (igyekezz ideálisan táplálkozni, vigyél be sok folyadékot, egy kicsit kevesebb rostosat, több szénhidrátot), és arra is, hogy mikor fekszel le aludni. 

 

5. Szerezz tapasztalatokat

A legegyszerűbb módja a minél jobb teljesítmény elérésének, ha minél többet versenyzel. Verseny közben olyan érzelmek törnek elő, és olyan energiákat szabadítasz fel, ami edzés közben nem előidézhető. Minél több tapasztalatod van, annál jobban tudod kezelni ezeket a helyzeteket, és annál inkább képes leszel majd a javadra fordítani.

Nem minden versenyen kell célul kitűznöd a személyes rekordod megdöntését, de meghatározhatsz egy konkrét célt, amit azzal el akarsz érni. Mondjuk, hogy a saját korosztályodban a legjobb ötben végzel, vagy tartod az iramot az általában téged lehagyó barátoddal. Állíts kihívásokat magad elé minden alkalommal.

Végül minden verseny után szánj egy kis időt arra, hogy végiggondold: hogyan teljesítettél és miben tudsz javulni.

 



Címkék: futás maraton felkészülés verseny


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás