5 meglepő tény ételekről - avagy mi a helyzet a kalóriákkal

2018-09-12

Eldönteni, hogy mi hízlal, mi egészséges, néha nehéz, hiszen különböző információkat olvasunk mindenütt, nem elegendő a tájékoztatás, és közben bizonyos ételek összetételében is jelentős különbség lehet.

Sportkártya
hirdetés

Egy táplálkozási szakértő ezért Instagram fiókot indított, amelyben célja, hogy felhívja a figyelmet néhány alapvető félreértésre, tájékoztatási problémára, vagy éppen bosszantó dologra.

Az Instagramját ITT találod.

A probléma az étel-iparral.
Miközben az egészséges alapanyagok sokak számára elérhetőek, a nasik, készen kapható ételek esetében óriási különbség van az egészséges és a nem egészséges ételek között.



Elhízás
Amíg Nagy Britanniában 1990-ban 12% volt az elhízott emberek aránya, 2005-ben 24%, 2018-ban pedig 28%, addig az folyamatosan változik, hogy melyik az az összetevő, amit ezért okolunk. A média először a zsírokat, aztán a szénhidrátokat, most pedig a cukrot démonizálja, pedig ez egy nagyon naiv elképzelés. Ahogy a táplálkozási szakértő felhívja a figyelmünket, nem a zsírok, a széndhidrát vagy a cukor a hibás, hanem mi vagyunk a hibásak, amikor ezekből túlzott mennyiséget viszünk be.



Vitaminital
Amíg a különböző vitaminitalokat egészségesnek ábrázolják, ami segít lefogyni, míg az üdítők persze csak hízlalnak, a valóság az, hogy az esetek nagy részében az előbbi sokkal több kalóriát, sőt, sokkal több cukrot is tartalmaz.
Mint mondja, már az egész alapötlet hibás, amely szerint különbséget tesznek ezek között. A vitaminitalok azért jobbak, mert sok tápanyagot tartalmaznak, míg az üdítők semmit. Nem szabad összekeverni azonban a kalória és a tápanyagértéket, hiszen ezek jelentősen különböző dolgok!



Gyümölcs chips

Tipikus jelenség, amikor elégedett vagy magaddal, amiért gyümölcs chipset vettél a másik helyett, amire igazán vágysz.
Azt gondolod, most aztén adok a fogyásnak. De valójában mi a helyzet? A banán chips esetében például adott, hogy mivel a növény 70%-át víz adja, az általad fogyasztott száírtott verzió sokkal sűrűbb anyag, sokkal nagyonn kalória bevételt eredményez, mintha megennél egy rendes banánt. De ez még csak a szárított verzió, a rendes banán chipset valószínűleg bevonták olajjal és cukrot adtak hozzá. Ha tehát fogyni szeretnél, kevesebb kalóriát bevinni, akkor a nasi, amit fogyasztanod érdemes, az a friss gyümölcs.



Csak egy pohár bor

Egy pohár bor elfogyasztásával naponta nincs semmi probléma, sőt, tudjuk, hogy vannak jótékony hatásai is. Arról azonban sokan hajlamosak elfeledkezni, hogy a bor is igen gazdag kalóriában. Az alábbi ábra azt mutatja, egy hónapig minden nap egy pohár bor elfogyasztása mennyi gyorskaja kalória tartalmával egyenértékű.



Forrás: BoredPanda



Címkék: diéta fogyás táplálkozás


Kapcsolódó cikkek

Tetszett? Oszd meg az ismerőseiddel Megosztás